Duál

Megérkeztek autóval a kiserdőbe, ahol a csirkéiket tartották.

De azok, sehol se voltak.
Ahogy elkezdték keresni őket, megláttak az árokparton egy férfit.
A közelében, majdnem mellette, az egyik csirkét.
Távolabb még egy csirkét. Aztán megint.
Nyilvánvalónak látszott – azt gondolták – , a férfi azon mesterkedik, hogy megfogja valamelyiket.

Ez a gondolat felzaklatta őket.
– A csirkék a mieink. Mi etetjük őket. – gondolták.

Aztán, eszükbe jutott, hogy de hisz, az erdőben legelnek.
Az erdő meg mindenkié.
Az idegen férfi dühösen felállt és jött feléjük, egy kétkerekű kocsit tolva.
Mintha meghallotta volna a gondolataikat.
Már-már lekaszabolta vele a lábukat.

Ezután, egy kerítésnél állva, láttak az udvaron egy fészert.  Apja és fia kiskutyáért mentek oda, amit valakik nekik adtak.

A fiú fel is emelt egy fehér, göndörszőrűt, és kicipelte az ajtón. Olyan volt, mint a kutyájuk kölyke. Mire letette, az megnőtt, és egy senkire nem hasonlító nővé változott, aki mint egy állat, előttük hevert a fűben. Az arcát eltakarva összeértek a tincsei. Azt még látták, előtte, mekkora nagy arca van, nagy kontúros szemei, és széles ajka. A többire nem emlékeztek, mert felébredtek.

 

2017.12.16. – 2018.07.04.

 

Reklámok

Szerző: vim

Vezsenyi Ildikó Margit a nevem. 1956.05.13.-án születtem, Békés megyében, Bélmegyeren. " A bélmegyeri meleg vizű ártézi kút története, az én történetem." A Bélmegyeriek tudják, hogy a föld alatt termálvizük van. Bőséges és meleg. Még születésem előtt, fúrással, ahogy az lenni szokott, felhozták, és az iskola előtt folyamatosan ömlött a kútból, erős sugárral! Később, pár évtizede, egy csövet erősítettek rá, hogy elvezessék a vizét. Ez úgy sikerült, hogy jórészt elfojtották vele a vízsugarat. A kút ereje megcsappant, majd elapadt. Így apadt el, az én kedvem, bátorságom is az íráshoz, annak idején, gyermekkoromban. Hosszú kitérő után, mert bizony történt egy s más, ott folytatom az írást, ahol abba hagytam, csak, őszülő fejjel. Ki tudja, talán életre kel még az a kút, s lesz még bőségesen folyó, meleg vizük a Bélmegyerieknek. Persze, ahhoz történnie kell valaminek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s